Dr. Török Gyula ügyvéd

Szakmai tapasztalat

Az iroda alapítója, vezetője.

Az iroda megalapítása előtt egy nemzetközi ügyvédi irodában sajátította el az ügyvédi hivatás gyakorlatát. Az irodát 2010-ben alapította, az ügyvédi eskü letételét követően szoros kapcsolatot és szakmai együttműködést ápolt a nemzetközi ügyvédi irodával, melynek keretében elsősorban a magas szintű társasági-jogi, finanszírozási és gazdasági jogi kérdésekben nyújtott szakmai szolgáltatásokat.

Fő szakterületei a társasági-, ingatlan-, kereskedelmi- és gazdasági jog, napi szinten foglalkozik peres képviselet ellátásával is, valamint adatvédelmi tisztviselőként is tevékenykedik. 

Jogi diplomáját az ELTE Jogtudományi Karán szerezte 2006-ban. 2010 óta a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja.

Személyes érdeklődés

Szabadidejében szeret utazni, valamint a természetjárásnak, vadászatnak hódol.


Dr. Árvai Lilla ügyvédjelölt

Szakmai tapasztalat

2016-ban szerezte jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen cum laude minősítéssel. 2016 márciusától ügyvédjelöltként vesz részt az iroda munkájában.

Elsősorban céges ügyfeleink jogi ügyeit intézi az általános polgári jogi és kereskedelmi ügyek területén, valamint ezekhez kapcsolódóan napi szinten lát el bírósági peres képviseletet.

Személyes érdeklődés

A szabadidejét legszívesebben a szabadban szereti eltölteni kerékpározással, illetve kirándulással egybekötve. Az iroda legjobb falmászója.

 

_

 


Dr. Géczi Dóra ügyvédjelölt

Szakmai tapasztalat

2019-ben szerzett jogi diplomát a Károli Gáspár Református Egyetemen cum laude minősítéssel. Az egyetemi tudományos életben aktívan részt vett a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék demonstrátoraként, valamint nemzetközi és országos tanulmányi versenyeken.

Ügyvédi irodánkban főkéntmunkajoggal, adatvédelmi joggal, valamint általános polgári joggalfoglalkozik, emellett érdeklődik a cégjogi témák iránt is.

 

Személyes érdeklődés

Tárgyalóképes angol nyelvtudással rendelkezik, de szabadidejében szívesen tanul új nyelveket.

__

 ..

.


Dr. Bárdy Emese ügyvédjelölt

Szakmai tapasztalat

2018-ban szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán cum laude minősítéssel. 2018 áprilisától ügyvédjelöltként vesz részt az iroda munkájában.

Peres- és nemperes eljárásokban egyaránt segíti az iroda munkáját, különös tekintettel a fizetésképtelenségi eljárásokra, valamint ingatlanügyekkel is szívesen foglalkozik.

Személyes érdeklődés

Szabadidejét utazással, olvasással tölti, illetve szeret színházba járni és zenét hallgatni.

_..

.

.

.


Dr. Gagó-Kilbinger András ügyvédjelölt

Szakmai tapasztalat

2019-ben szerezte jogi diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen cum laude minősítéssel. 2019 novemberétől ügyvédjelöltként vesz részt az iroda munkájában. Szakmai gyakorlatát a Bárándy és Társai Ügyvédi Irodában végezte. Egyetemi évei alatt részt vett  a Magyar Állam- és Jogtörténeti, később pedig a Munkajogi és Szociális Jogi Tudományos Diákkör munkájában. 2015-ben II. helyezést ért el a XXXII. OTDK-n.


Fő területei a társasági jog, kötelmi jog, továbbá érdeklődik fizetésképtelenségi eljárások és a gazdasági jog iránt.

Személyes érdeklődés

Szabadidejében amerikai futballal foglalkozik, emellett orosz irodalmat szeret olvasni.